melymeditacio.hu



Elérhetőségem:         0620-9212899

       Üdvözöllek honlapomon!


       Rólam

       

Engem Dr Szabó Szilárdnak hívnak, 1971. február 2-án délután 2 óra 20 perckor születtem Budapesten. Fizikusként diplomáztam az ELTÉN, majd elméleti kvantumoptikából Ph.D-ztem, a "Dr" a nevem előtt innen származik. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy:

- hajlamos vagyok elméleti magyarázatokat, ok-okozati összefüggéseket keresni, a dolgoknak "tudományos alapossággal" a fenekére nézni;

- nem vagyok orvos, szomatikus kérdésekkel ne fordulj hozzám.

A "nem látható világ" elméleti kérdéseivel tizenéves korom környékén kezdtem foglalkozni, a gyakorlati oldal és a megtapasztalások csak sokkal később kezdődtek, kb. tíz évvel ezelőtt.
A mestereket (akár tudatosan járták a spirituális utat, akár nem, akár földiek, akár égiek), az iskolákat, és a könyveket, melyek "azzá tettek, ami vagyok" nem szeretném nevükön nevezni, habár nagy hálával gondolok mindegyikükre. Úgy vélem, nem az a tudás a lényeges, amit a fent nevezettek tanítottak nekem, hanem az, hogy én mit tanultam mindebből, illetve, hogy ezen ismeretekből én magam mit szintetizáltam.

Az ezotérián belül a megváltozott tudatállapotok (meditáció és környéke), illetve az általuk elérhető energetikai, spirituális hatások, lelki tisztulások, illetve ezek közben a reinkarnáció élményanyagával kapcsolatos lelki gyógyítás lehetőségei állnak az érdeklődésem EGYIK középpontjában.

Az utóbbi időben egyre több problémám akadt a földi dolgokkal - a bő egy év "pihenőt" is ez okozta. Erre egy érdekes kifejezést hallottam az utóbbi időben: "spirituális sokk". Ezt úgy is lehet fogalmazni,
- mint az egyik Hellinger-féle könyv címe: "Gyökerek nélkül nem lehet repülni",
- de lehet egy szép képet is hozzátenni is, hogy a koronacsakra elindul felfelé, az alső csakrák helyben maradnak, így szétszakadsz,
- és lehet "a' la Secret" is fogalmazni: a spirituális fejlődéssel megnő a teremtő erőd, és a félelmeid, fájdalmaid, amik korábban szépen elvoltak maguknak a szőnyeg alatt, most ordítani kezdenek, és kirobbannak a helyükről akkora felfordulást okozva, hogy tovább ne halogathasd a velük való szembenézést,
- de úgy is fogalmazatsz, hogy a spiritualitás vízre teszi a csónakodat - messzi vizekre hajózhatsz ... MIUTÁN befoltoztad a lyukakat, ugyanis addig csak süllyedsz!!!
Azt kellett a saját bőrömön megtapasztalnom, hogy a spirituális út rendet, harmóniát követel az emberben. Ehhez pedig bizony szembe kell igen erősen nézni önmagammal. Itt jöttek képbe a különböző öngyógyító, stressz és tudatatalatti blokkok oldására alkalmas módszerek, ennek köszönhető az EFT-vel való "behatóbb ismerkedés" is - ezek a módszerek, amik a hagyományos pszichológia területét érintik, állnak az érdeklődésem MÁSIK fókuszpontjában.

Lehet, hogy nem is érdemes a kettőt különválasztani. :-)

Nagyon fontosnak tartom a spirituális úton a megérzések, az energiák érzékelésének jelentőségét, mert ma Európában nem jellemző, hogy egyetlen, tudásban abszolút felettünk álló mester mellett tanuljunk szinte egy egész életen át (mint régen keleten volt szokás), ezért fokozott a felelősségünk abban az értelemben, hogy az Önmagunk számára megfelelő módszereket, megfelelő mestereket ráadásul a megfelelő időben válasszuk. Ennek sikere pedig csak belső hangunk, megérzéseink segítségével lehetséges. Ennek a fejlesztése kulcsfontosságú a szellemi, lelki fejlődésünk szempontjából.
Részben ez az oka, hogy fotót is tettem fel magamról, hiszen az arc a lélek tükre, a tekintetemből hamarabb el tudod dönteni, hogy én olyasvalamit tudok-e adni Számodra, amire Neked szükséged van, vagy sem.

Ha találkozol velem, a hangsúlyt a GYAKORLÁSRA, a megtapasztalásokra helyezem, illetve a közös élmények, kérdések megbeszélésére, csupán a lehető legminimálisabb elméleti háttér átadására igyekszem szorítkozni. Nem hiszem azt, hogy a manapság kapható, spiritualitással foglalkozó, csak magyar nyelven több száz folyómétert kitevő könyvrengeteg ELMÉLETI tudásanyagával versenyre kelhetek. Ha konkrét kérdéseid vannak, ha tapasztalni szeretnél, akkor szeretettek várlak!





       Névrokon

Szeretném hangsúlyozni, hogy ÉN NEM VAGYOK AZONOS azzal a Dr Szabó Szilárddal, aki az alábbi két könyvet írta:

       
Sok életem, sok halálom
       
Mi az igazság az asztrológiáról?

   
A reinkarnációval foglalkozó, 1999-ben megjelent könyvét nem tudtam megszerezni ezidáig, pedig nagyon érdekel.
Az asztrológiához pedig sajnos nem értek, és nem is érdekel, így egyelőre nem tudok véleményt formálni a két említett könyvről.




melymeditacio.hu        melymeditacio.hu

Szimpatikus tárhely :)
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra